A kulcsszavak szerepe a linkmarketingben

Sok vállalkozó tisztában van azzal, hogy milyen sokat érnek a weboldalukra mutató linkek, melyek jellemzően más oldalakon jelennek meg, amiből kifolyólag egyre többen alkalmazzák a linképítési módszereket, sajnos hibásan. Az egyik legnagyobb hiba, amit a cégvezetők elkövethetnek az az, hogy a hivatkozásként használt szavakra, azaz az úgy nevezett horgonyszövegekre nem szentelnek kellő figyelmet.

A kulcsszavak szerepe a linkmarketingben

Nem mindegy, mi a horgonyszöveg

A Google értékelési rendszerében nem csak az számít, hogy hány értékes link mutat az adott weboldalra, hanem az is, hogy pontosan milyen horgonyszöveg szerepel bennük, amikre az olvasóknak rá kell kattintaniuk ahhoz, hogy eljussanak a honlapra. Amikor tehát az igényeknek megfelelő linkmarketing kiépítése kerül napirendre, akkor többek között arra is oda kell figyelni, hogy mely szavakat, szóösszetételeket látjuk el a hivatkozásokkal. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a „Kattints ide!” kifejezésre teszik a linket, ami viszont így teljesen értékelhetetlen lesz a keresőmotorok számára. Ehelyett érdemes inkább a legfontosabb kulcsszavakat használni.

Az első lépés a kulcsszókutatás

Mivel a releváns kulcsszavak nagy szerepet játszanak a linkmarketingben, ezért minden esetben a kulcsszókutatással kell kezdeni a munkát. Erre rengeteg különböző módszer létezik. Az interneten is vannak például ingyenesen használható szoftverek, melyek megbízható eredményekkel tudnak szolgálni, de akár a versenytársak weboldalait is érdemes átnézni, hiszen onnan is el lehet lesni egy csomó témába vágó kifejezést, amik horgonyszövegként is remekül funkcionálnak. Persze az sem ritka, hogy valaki biztosra akar menni, ez esetben nem árt szakemberre bízni a dolgot, aki egy alapos kutatást követően sok értékes kulcsszóval tud szolgálni.


Címkék: Honlap programozás, Linkmarketing
Dátum: 2019-10-17